Hogyan tudósított a korabeli nyugati sajtó?
Ma már egyre világosabban látszik, hogy sok történelmi esemény nem úgy
zajlott le, mint ahogy azt nekünk korábban az iskolában tanították. Ezt látszik
igazolni az alábbi forrásközlemény is, amit ráadásul még csak nem is ma tettek először
közzé, hanem 1876-ban (Magyar Könyvszemle, 1. évf. 1. szám. Budapest)
Ebből kiderül, hogy közvetlenül az események után a nyugati sajtó már beszámolt
róla, hogy miként zajlott a csata, és a szemtanuk beszámolója alapján az is
nyilvánvaló, hogy a mohácsi mezőn történtek megítélése koránt sem volt olyan
egyértelmű, mint azt később velünk próbálták elhitetni. Fraknói Vilmos
közleménye fontos forrás, éppen ezért nem javítottuk a mai helyesírásnak
megfelelően. Meghagytuk az eredeti szöveget, úgy ahogyan azt a 19. században
írták… Ezt leszámítva, akár egy mai (modern eszközökkel létrehozott) tudósítás
is lehetne…
(A képek máshonnan származó illusztrációk!)
A MOHÁCSI CSATÁRÓL SZÓLÓ
EGYKORÚ ÚJSÁGLAPOK A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁBAN.
Közli: Fraknói Vilmos.
A könyvnyomtatás
feltalálása után alig múlt el néhány évtized, már is a sajtót az emberek
újságvágyának kielégítésére kezdették felhasználni.
A XV. század végső
évtizedeiben, különösen déli Németországban, sűrüen jelentek meg az újságlapok,
melyek rendszerint „Newe Zeyttung” czím alatt a nevezetesebb európai eseményeknek
hírét szétvitték. Főleg Amerika felfedezése, az olaszországi hadjáratok és a
török háborúk nyújtották az anyagot.
Természetes, hogy a
mohácsi csata nagy mértékben foglalkoztatta egész Európát, különösen a
szomszéd Németországot. És nem meglepő, hogy a Nemzeti Múzeum könyvtárában öt különböző
újságlapot találunk, melyek a mohácsi gyásznap részleteit beszélik el. A
nyomtatási hely egyiken sincs kitéve. Valószinű, hogy az augsburgi és nürnbergi
sajtók termékei.
I. A megjelenés
időrendjét tekintve kétségkivűl legelső azon, két kis negyedrétű levélből álló,
röp-irat, melynek czíme:
[9„New Zeyttung
wie der Turckischen Keyser mit dem König von Vngern dye schlacht gethan hat,
auff den tag Johannis enthauptung. Im Jar MDXXVI.”
Minden oda mutat,
hogy néhány nappal a csata után iratott, azon kósza hírek alapján, melyeket a
megmenekűlt német harczosok hoztak magukkal és terjesztettek Németországban.,
E szerint a csata
augusztus 29-én reggeli három és négy óra között vette kezdetét. Mohács városa
mellett, a Krassó patak mentében elterülő sikságon. A török császárt „Polthan
Zemelien” néven nevezi. Elbeszéli, hogy serege négy hadosztályból állott.
Hármat basák vezéreltek, és összesen 110,000 emberből állott. A negyedik a
szultán személyes vezérlete alatt állott, de száma – úgymond – oly nagy volt,
hogy azt Istenen kivűl senki sem határozhatná meg. A csata lefolyásáról semmit
sem tud. A csata áldozatairól szólva, kiemeli, hogy úgyszólván az egész
nemesség ki van írtva. Azután felsorolja a kiválóbbakat. A nevek többnyire el
vannak ferdítve. Többre alig lehet ráismerni; p. o. Johannes Colari, „Herr
Osai.» Drágffyt Drack-nak, Erdődi Erdmandi-nak, Sárkányt
Serckym-nek írja. Az elesettek között olyanokat is említ, kikről tudjuk, hogy
szerencsésen megmenekültek, mint Batthyányi Ferencz bánt. Ellenben a
menekültek közé olyanokat is soroz, kik a csatatéren találtak sirjokat. Igy
beszéli, hogy Szapolyay György súlyosan megsebesült ugyan, de egy kis fekete
lovon Battára jutott el; az esztergomi érsek is megszabadult kis lovon, a
melyről érdekesnek találja megjegyezni, hogy csak egy füle volt.
A király sorsáról,
az újságlap irójának még nem volt tudomása. „Hová lett a királyi felség, azt
nem tudom.”
A rövid közleményt
azzal fejezi be, hogy a csatában nagyszámú magyarok, csehek, németek, lengyelek
vesztek el, kiknek számát csak Isten tudná megmondani. és a rémület hatása
alatt felkiált: „Got sey uns gnedig. Amen.”
II. Nagyobb
hitelesség igényeivel lép fel a második nyomtatvány:
„Newe Zeyttung
wie die Schlacht in Vngern mit dem Tüerkischen Keyser ergangen: Hat einer von
Wienn so dabey gewest, herauff gen Otingen geschriben. Auch volget hernach des
Bluthundts der sich nent ein Türckischen Keyser, gethattn, so er und die
seinen, nach eroberung der Schlacht [10auf den XXVIII. tag Augusti
nechst vergangen, geschehen, an unsern mitbruedern der Vngerischen
Landschafften ganz unmenschlich getriben hat und noch teglicht thut. M. D.
XXVI. ” Czímképpel, mely török lovast ábrázol. Négy kis 4-edrétű levél.
1526. szeptember 30-án bocsáttatott közre.
Az első rész egy
szemtanu elbeszélése. Tolnán csatlakozott a királyi táborhoz. Itt alig 4000
gyalogot talált egybegyűlve. A németek a faluban voltak elszállásolva; de
szüntelenűl rettegniök kellett attól, hogy a magyarok éjnek idején felgyújtják
a házakat.
E közben számos
magyar, lengyel és szláv hadak gyülekeztek; mire a tábor Battára helyeztetett
át. Itt több napig időztek, anélkül, hogy a fővezérlet iránt intézkedés történt
volna. A seregben semmi fegyelem nem uralkodott. A magyarok között gyakran
komoly viszályok támadtak, melyek azzal végződtek, hogy egymást agyonverték és
lelőtték. Végre Tomori Pál és Szapolyay György neveztettek ki a sereg
főparancsnokaivá. Midőn Mohácsra érkeztek, 500 kocsiból szekérvárat állítottak
össze. A sereg száma mintegy 30,000-re szaporodott. Ekkor tanácsot tartottak és
elhatározták, hogy a törökkel megütköznek.
„De – úgymond – a
gyermek is felismerhette volna, hogy némely magyarok a királyt el akarják
árulni. Emellett a fővezérlet ügyetlen volt, nem tartottak sem hadi szemlét,
sem gyakorlatokat.” A király semmit sem tudott az ellenség felől. Nem volt
pénze, hogy kémeket tarthasson. De az urak talán nem is akarták, hogy kellően
értesűlve legyen, mert sokan titkon a törökkel tartottak. A táborban
általánosan el volt terjedve, hogy a szultán hét vékával pénzt adott bizonyos
magyar uraknak, oly czélból, hogy őt Magyarország elfoglalásában segítsék; és
hogy a szultán Lajosnak levélben megirta, hogy maradjon veszteg, mert ő
megvásárolta az országot, és most eljött azt birtokába venni.
Augusztus 29-én az
ellenség már csak félmértföldnyire állott. útjában minden felégetett. Gyakran
9–10 lángba borított falu tüze világította be az éjszakát.
A magyarok korán
reggel kezdették meg a készületet a csatára. Nyolcz órakor vonultak ki a táborból,
a mikor a törököket megpillantották. Ekkor megkezdődött a magyar ágyúkból a
tüzelés és a csatározás. Ez így tartott délutáni 4 óráig. A törökök ezen időig
egy ágyúlövést sem tettek. A mondott órában indúlt meg a tulajdonképeni csata [11a
derék hadak között. A törökök visszavonultak egy árokig, melyben 300 ágyújok
volt elrejtve, és ezekből, midőn a magyarok közvetlen közelbe jutottak, öldöklő
tüzelést kezdettek. Ez egy óráig tartott. Végre Tomori hadosztálya futásban
keresett menekülést; e példát követték a többi hadosztályok is.
Azután leirja a
nyomort és zavart, mely Magyarországban uralkodik. A magyarok a törökökkel
versenyt rabolnak és gyilkolnak. A levélirónak elvették lovát, és mindenből
kifosztották. A magyar asszonyok a kutaknál az italt is megtagadták tőlük, úgy
hogy majdnem éhen haltak, míg német földre értek.
Hová lett a király,
azt senki sem tudja. A levéliró azt hiszi, hogy a magyarok megölték és tetemét
elrejtették, mert a török nem tudta megtalálni.
A második
részben foglalt közlemény Pest és Buda bevételét Szulejmán által nem
szeptember 10-re, mint más kútforrások, hanem 8-ra teszi. Továbbá míg az eddig
ismert kútforrások szerint Buda lakosai a vár kulcsait Földvárra küldötték a
győző elé, és ellenállás nélkül nyitották meg kapuikat: az újságlap
ellenállásról és ostromról szól.
E szerint a török
Pest városát egy órai küzdelem után hatalmába ejtette, lángba borította és
összes lakóit megölte. Azután Budát kezdette vívni, a mely, bár lakóinak
többsége elmenekült, három óráig állott ellen. Midőn végre a török benyomúlt, a
lakosokat nem- és korkülönbség nélkül kardélre hányta.
A zsidó
városnegyed, melyet külön fal vett körül, még ekkor sem hagyott fel az
ellenállással; a zsidók oly kitartással harczoltak, hogy az ostrom
harmadfélezer töröknek életébe került. Végre a törökök ágyúikat hozatták elő és
összelövették a kapukat. Itt is iszonyú vérontást követtek el. Negyedfélezer
zsidó közül alig huszan szabadultak meg.
Míg ezek a
fővárosban történtek, egy basa Pécs ellen küldetett. A lakosok elébe küldötték
a város kulcsait és kiméletért esedeztek. Az bántatlanságot igért nekik,
bevonult a városba és két napig békésen tartózkodott ott. Harmad napra az
összes lakosokat a város piaczára hívta egybe, azon ürügy alatt, hogy valamit
közölni akar velök. Midőn azonban együtt voltak, mind felkonczoltatta őket.
Visszatérve a
mohácsi csatára a közlemény elbeszéli, hogy Szulejmán a foglyok közűl hármat
maga elé hivatott, és őket a csatatérre vezettette, hogy a halottak között
Lajos királynak és a kiválóbb uraknak [12tetemeit felkeressék. Midőn Tomori
Pálnak tetemét kijelelték, a basa ki őket vezette, annak fejét levágatta és a
szultánnak bemutatta. Miután a királyt a halottak között nem találták, a
szultán a foglyokhoz vitette őket; de itt is hiába keresték. Ezen foglyok közűl
a szultán 1000-et lefejeztetett.
Ellenben a három
magyar urat szolgálataik jutalmául pénzzel, posztó- és bársonyszövettel
megajándékozván, 400 lovas kiséretében Budára küldötte.
Ezután feljegyzi
azon Magyarországban és Ausztriában elterjedt hírt, mely szerint a pápa és
Velencze volnának okai a török hadjáratnak, mert a törökök között olaszok is
találtatnak.
A közlemény végén a
mohácsi csatában elesett előkelő magyarok, csehek és lengyelek rövid névsora
áll; élükön már ott találjuk a királyt. Az elesettek számát 15,000-re teszi.
Ezt egy fohász
zárja be, hogy Isten a török veszélytől szabadítsa meg a kereszténységet.
III. IV. Az imént
ismertetett újságlapnak két része külön lenyomatokban is kiadatott.
A Bécsből kelt
levél ugyanazon czímképpel van ellátva mint a fennebbi kiadvány. A második
közlemény czímlapján egy lángba borított vár látható, előtte szekérvárral. Az
előbbi változatlan lenyomat. Az utóbbi csak egy mondattal van bővítve, mely azt
mondja, hogy közhiedelem szerint a török hadsereg 200,000 emberből áll.
V. Egy ötödik
újságlap 1526. novemberben látott napvilágot. Czíme:
„Newe zeyttung,
wie es mit der schlacht zwüschen dem Künig von Vngern, und dem Türckischen
Keysser ergangen. Item, Wie der Künig von Hungern umb ist kommen. Item, Wie der
Türck die statt Ofen erobert Vnnd wie Graff Christoffel Kriechisch Weyssenburg
wider ingenommen hat. Item auch, Wie Ferdinandus das Küniglich schwert aus
Behem empfangen hatt. Vff Symon und Jude abendt. Anno XVC.XXVI.”
Kis negyedrétű négy
levél.
 |
| A mohácsi csatába vonuló török sereg. Középen Szulejmán szultán. |
Ekként kényszerítve
látta magát az ütközetbe bocsátkozni. A magyarok és németek nagy erővel
rohantak a törökökre, ezeket a szekérvárba szorították, majd innen is kiverték.
Végre elértek egy a törökök által készített árokhoz, melyben mintegy 400 ágyú
volt el helyezve. Ezekből háromszor egymásután adtak tüzet a magyarokra, kik
közűl sokan elestek, a többi futásban keresett menekülést.[2]
A király szintén az
utóbbiak között volt. Kisérői egy mocsáron vezették keresztül. De nehéz lova, a
király súlyos fegyverzete által is nyomva, sülyedni kezdett, majd felágaskodva
a királylyal együtt a mocsárba visszaesett. Itt találta meg egy „Ceterus” nevű
magyar úr.[3] Ferdinánd főherczeg szent István templomában
fényes gyász istentiszteletet tartatott.
A törökök
szeptember 8-án vették be Budát. A német lakosokat bántatlanul hagyták. De a
magyarokat, a hétéven alóli gyermekeket kivéve, mind levágatták.
A vár őrsége két
rohamot vert vissza, és csak miután a szultán szabad elvonulást biztosított,
nyitotta meg a kapukat.
A szultán a
zsidókhoz kérdést intézett: vajjon Budán akarnak-e maradni, vagy vele menni?
Mindnyájan Budán óhajtottak maradni. Mindazáltal a szultán az öregeket – többet
negyedfélezernél – felkonczoltatta, a többieket fogságba hurczolta.
A szultán ezután a
várat, a királyi palotát és istállókat felgyújtatta. Az értékes ingóságokat
1400 tevén és hajókon Konstantinápolyba szállíttatta.
A törökök végre
mindannyian kivonultak; egy sem maradt az országban.
A magyar koronát „a
vajda”, Szapolyay János ragadta magához, a ki úgy nyilatkozott, hogy a ki arra
vágyódik, ám vegye el fegyver hatalmával. A királyné kezének elnyeréseért is
tett lépéseket, és azzal fenyegetődzék, hogy ha tagadó választ kap, erőszakkal
fogja őt magához ragadni. De Ferdinánd főherczeg ezt nem fogja tűrni, és már is
kiindúlt, hogy őt Bécsbe hozza.
[14Az újságlap
szerkesztője a sok gyászos hír mellett egy örvendetes eseményt is kivánt
olvasóinak jelenteni. Minthogy pedig a való tények körében azt hiába kereste,
nem habozott egy olyat költeni. A mit Nándorfehérvár visszaszerzéséről ir,
elejétől végig költemény.
E szerint Frangepán
Kristóf értesült volna, hogy a nándorfehérvári parancsnok rablókalandra
kiindúlt, útját állotta és elfogta. Ez ajánlatot tett neki, hogy ha életét
megkiméli, kezeibe juttatja Nándorfehérvárt. Frangepán elfogadta az ajánlatot.
Ekkor a basa a magyar katonák egy részét török ruhába öltöztette, míg a másik
résznek kezeit hátrakötötte; mire amazok ezeket, mintha foglyok volnának, maguk
előtt hajtották. Igy elértek a vár alá, melynek kapuit gyanutlanul megnyitották
előttük. Mire a bentalált törököket felkonczolták és a várat megszállották.
Ezen előadás
világosan mutatja, mily ovatossággal kell az ily újságlapokat használni.
Tartalmuknak túlnyomó része alaptalan, kósza hírekből áll. De sok igaz
részletet[4] és jellemző vonásokat is tartalmaznak. És
minden esetre érdekes látnunk, mikép értesült az eseményekről az egykorú
közönség. Végre ezen újságlapok, mint bibliographiai ritkaságok is különös
figyelmet érdemelnek.
[1] „Die Vngern und Hessyrer” (huszárok).
[2] Ehez azon naiv észrevételt csatolja, hogy a
lőpor meg volt mérgezve!
[3] Kétségkivül a morva Csettricz királyi
kamarással téveszti össze.
[4] Így például a mit az V. számú újságlap a budai
zsidókról ír, bár mennyire valószínűtlennek látszik, megerősítést nyer
Szulejmán hadjáratának török naplójából, melyben szeptember 22-re fel van
jegyezve, hogy a budai zsidók száműzetnek és hajókra szállíttatnak. (Német
forditása Hammernél. Geschichte des Osmanischen Reiches. II. 643. l.)
Bejegyzések
