A MOHÁCSI CSATÁRÓL SZÓLÓ EGYKORÚ ÚJSÁGLAPOK

Hogyan tudósított a korabeli nyugati sajtó?

Török miniatúra a mohácsi csatáról. (http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/cd5m/kepek/tortenelem/to012cse101.jpg)

Ma már egyre világosabban látszik, hogy sok történelmi esemény nem úgy zajlott le, mint ahogy azt nekünk korábban az iskolában tanították. Ezt látszik igazolni az alábbi forrásközlemény is, amit ráadásul még csak nem is ma tettek először közzé, hanem 1876-ban (Magyar Könyvszemle, 1. évf. 1. szám. Budapest) Ebből kiderül, hogy közvetlenül az események után a nyugati sajtó már beszámolt róla, hogy miként zajlott a csata, és a szemtanuk beszámolója alapján az is nyilvánvaló, hogy a mohácsi mezőn történtek megítélése koránt sem volt olyan egyértelmű, mint azt később velünk próbálták elhitetni. Fraknói Vilmos közleménye fontos forrás, éppen ezért nem javítottuk a mai helyesírásnak megfelelően. Meghagytuk az eredeti szöveget, úgy ahogyan azt a 19. században írták… Ezt leszámítva, akár egy mai (modern eszközökkel létrehozott) tudósítás is lehetne…

(A képek máshonnan származó illusztrációk!)

A MOHÁCSI CSATÁRÓL SZÓLÓ EGYKORÚ ÚJSÁGLAPOK A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁBAN.

Közli: Fraknói Vilmos.

A könyvnyomtatás feltalálása után alig múlt el néhány évtized, már is a sajtót az emberek újságvágyának kielégítésére kezdették felhasználni.

A XV. század végső évtizedeiben, különösen déli Németországban, sűrüen jelentek meg az újságlapok, melyek rendszerint „Newe Zeyttung” czím alatt a nevezetesebb európai eseményeknek hírét szétvitték. Főleg Amerika felfedezése, az olaszországi hadjáratok és a török háborúk nyújtották az anyagot.

Természetes, hogy a mohácsi csata nagy mértékben foglalkoztatta egész Európát, különösen a szomszéd Németországot. És nem meglepő, hogy a Nemzeti Múzeum könyvtárában öt különböző újságlapot találunk, melyek a mohácsi gyásznap részleteit beszélik el. A nyomtatási hely egyiken sincs kitéve. Valószinű, hogy az augsburgi és nürnbergi sajtók termékei.

I. A megjelenés időrendjét tekintve kétségkivűl legelső azon, két kis negyedrétű levélből álló, röp-irat, melynek czíme:

[9„New Zeyttung wie der Turckischen Keyser mit dem König von Vngern dye schlacht gethan hat, auff den tag Johannis enthauptung. Im Jar MDXXVI.”

Minden oda mutat, hogy néhány nappal a csata után iratott, azon kósza hírek alapján, melyeket a megmenekűlt német harczosok hoztak magukkal és terjesztettek Németországban.,

E szerint a csata augusztus 29-én reggeli három és négy óra között vette kezdetét. Mohács városa mellett, a Krassó patak mentében elterülő sikságon. A török császárt „Polthan Zemelien” néven nevezi. Elbeszéli, hogy serege négy hadosztályból állott. Hármat basák vezéreltek, és összesen 110,000 emberből állott. A negyedik a szultán személyes vezérlete alatt állott, de száma – úgymond – oly nagy volt, hogy azt Istenen kivűl senki sem határozhatná meg. A csata lefolyásáról semmit sem tud. A csata áldozatairól szólva, kiemeli, hogy úgyszólván az egész nemesség ki van írtva. Azután felsorolja a kiválóbbakat. A nevek többnyire el vannak ferdítve. Többre alig lehet ráismerni; p. o. Johannes Colari, „Herr Osai.» Drágffyt Drack-nak, Erdődi Erdmandi-nak, Sárkányt Serckym-nek írja. Az elesettek között olyanokat is említ, kikről tudjuk, hogy szerencsésen megmenekültek, mint Batthyányi Ferencz bánt. Ellenben a menekültek közé olyanokat is soroz, kik a csatatéren találtak sirjokat. Igy beszéli, hogy Szapolyay György súlyosan megsebesült ugyan, de egy kis fekete lovon Battára jutott el; az esztergomi érsek is megszabadult kis lovon, a melyről érdekesnek találja megjegyezni, hogy csak egy füle volt.

A király sorsáról, az újságlap irójának még nem volt tudomása. „Hová lett a királyi felség, azt nem tudom.”

A rövid közleményt azzal fejezi be, hogy a csatában nagyszámú magyarok, csehek, németek, lengyelek vesztek el, kiknek számát csak Isten tudná megmondani. és a rémület hatása alatt felkiált: „Got sey uns gnedig. Amen.”

II. Nagyobb hitelesség igényeivel lép fel a második nyomtatvány:

„Newe Zeyttung wie die Schlacht in Vngern mit dem Tüerkischen Keyser ergangen: Hat einer von Wienn so dabey gewest, herauff gen Otingen geschriben. Auch volget hernach des Bluthundts der sich nent ein Türckischen Keyser, gethattn, so er und die seinen, nach eroberung der Schlacht [10auf den XXVIII. tag Augusti nechst vergangen, geschehen, an unsern mitbruedern der Vngerischen Landschafften ganz unmenschlich getriben hat und noch teglicht thut. M. D. XXVI. ” Czímképpel, mely török lovast ábrázol. Négy kis 4-edrétű levél. 1526. szeptember 30-án bocsáttatott közre.

Az első rész egy szemtanu elbeszélése. Tolnán csatlakozott a királyi táborhoz. Itt alig 4000 gyalogot talált egybegyűlve. A németek a faluban voltak elszállásolva; de szüntelenűl rettegniök kellett attól, hogy a magyarok éjnek idején felgyújtják a házakat.

E közben számos magyar, lengyel és szláv hadak gyülekeztek; mire a tábor Battára helyeztetett át. Itt több napig időztek, anélkül, hogy a fővezérlet iránt intézkedés történt volna. A seregben semmi fegyelem nem uralkodott. A magyarok között gyakran komoly viszályok támadtak, melyek azzal végződtek, hogy egymást agyonverték és lelőtték. Végre Tomori Pál és Szapolyay György neveztettek ki a sereg főparancsnokaivá. Midőn Mohácsra érkeztek, 500 kocsiból szekérvárat állítottak össze. A sereg száma mintegy 30,000-re szaporodott. Ekkor tanácsot tartottak és elhatározták, hogy a törökkel megütköznek.

„De – úgymond – a gyermek is felismerhette volna, hogy némely magyarok a királyt el akarják árulni. Emellett a fővezérlet ügyetlen volt, nem tartottak sem hadi szemlét, sem gyakorlatokat.” A király semmit sem tudott az ellenség felől. Nem volt pénze, hogy kémeket tarthasson. De az urak talán nem is akarták, hogy kellően értesűlve legyen, mert sokan titkon a törökkel tartottak. A táborban általánosan el volt terjedve, hogy a szultán hét vékával pénzt adott bizonyos magyar uraknak, oly czélból, hogy őt Magyarország elfoglalásában segítsék; és hogy a szultán Lajosnak levélben megirta, hogy maradjon veszteg, mert ő megvásárolta az országot, és most eljött azt birtokába venni.

Augusztus 29-én az ellenség már csak félmértföldnyire állott. útjában minden felégetett. Gyakran 9–10 lángba borított falu tüze világította be az éjszakát.

A magyarok korán reggel kezdették meg a készületet a csatára. Nyolcz órakor vonultak ki a táborból, a mikor a törököket megpillantották. Ekkor megkezdődött a magyar ágyúkból a tüzelés és a csatározás. Ez így tartott délutáni 4 óráig. A törökök ezen időig egy ágyúlövést sem tettek. A mondott órában indúlt meg a tulajdonképeni csata [11a derék hadak között. A törökök visszavonultak egy árokig, melyben 300 ágyújok volt elrejtve, és ezekből, midőn a magyarok közvetlen közelbe jutottak, öldöklő tüzelést kezdettek. Ez egy óráig tartott. Végre Tomori hadosztálya futásban keresett menekülést; e példát követték a többi hadosztályok is.

Azután leirja a nyomort és zavart, mely Magyarországban uralkodik. A magyarok a törökökkel versenyt rabolnak és gyilkolnak. A levélirónak elvették lovát, és mindenből kifosztották. A magyar asszonyok a kutaknál az italt is megtagadták tőlük, úgy hogy majdnem éhen haltak, míg német földre értek.

Hová lett a király, azt senki sem tudja. A levéliró azt hiszi, hogy a magyarok megölték és tetemét elrejtették, mert a török nem tudta megtalálni.

A második részben foglalt közlemény Pest és Buda bevételét Szulejmán által nem szeptember 10-re, mint más kútforrások, hanem 8-ra teszi. Továbbá míg az eddig ismert kútforrások szerint Buda lakosai a vár kulcsait Földvárra küldötték a győző elé, és ellenállás nélkül nyitották meg kapuikat: az újságlap ellenállásról és ostromról szól.

E szerint a török Pest városát egy órai küzdelem után hatalmába ejtette, lángba borította és összes lakóit megölte. Azután Budát kezdette vívni, a mely, bár lakóinak többsége elmenekült, három óráig állott ellen. Midőn végre a török benyomúlt, a lakosokat nem- és korkülönbség nélkül kardélre hányta.

A zsidó városnegyed, melyet külön fal vett körül, még ekkor sem hagyott fel az ellenállással; a zsidók oly kitartással harczoltak, hogy az ostrom harmadfélezer töröknek életébe került. Végre a törökök ágyúikat hozatták elő és összelövették a kapukat. Itt is iszonyú vérontást követtek el. Negyedfélezer zsidó közül alig huszan szabadultak meg.

Míg ezek a fővárosban történtek, egy basa Pécs ellen küldetett. A lakosok elébe küldötték a város kulcsait és kiméletért esedeztek. Az bántatlanságot igért nekik, bevonult a városba és két napig békésen tartózkodott ott. Harmad napra az összes lakosokat a város piaczára hívta egybe, azon ürügy alatt, hogy valamit közölni akar velök. Midőn azonban együtt voltak, mind felkonczoltatta őket.

Visszatérve a mohácsi csatára a közlemény elbeszéli, hogy Szulejmán a foglyok közűl hármat maga elé hivatott, és őket a csatatérre vezettette, hogy a halottak között Lajos királynak és a kiválóbb uraknak [12tetemeit felkeressék. Midőn Tomori Pálnak tetemét kijelelték, a basa ki őket vezette, annak fejét levágatta és a szultánnak bemutatta. Miután a királyt a halottak között nem találták, a szultán a foglyokhoz vitette őket; de itt is hiába keresték. Ezen foglyok közűl a szultán 1000-et lefejeztetett.

Ellenben a három magyar urat szolgálataik jutalmául pénzzel, posztó- és bársonyszövettel megajándékozván, 400 lovas kiséretében Budára küldötte.

Ezután feljegyzi azon Magyarországban és Ausztriában elterjedt hírt, mely szerint a pápa és Velencze volnának okai a török hadjáratnak, mert a törökök között olaszok is találtatnak.

A közlemény végén a mohácsi csatában elesett előkelő magyarok, csehek és lengyelek rövid névsora áll; élükön már ott találjuk a királyt. Az elesettek számát 15,000-re teszi.

Ezt egy fohász zárja be, hogy Isten a török veszélytől szabadítsa meg a kereszténységet.

III. IV. Az imént ismertetett újságlapnak két része külön lenyomatokban is kiadatott.

A Bécsből kelt levél ugyanazon czímképpel van ellátva mint a fennebbi kiadvány. A második közlemény czímlapján egy lángba borított vár látható, előtte szekérvárral. Az előbbi változatlan lenyomat. Az utóbbi csak egy mondattal van bővítve, mely azt mondja, hogy közhiedelem szerint a török hadsereg 200,000 emberből áll.

V. Egy ötödik újságlap 1526. novemberben látott napvilágot. Czíme:

„Newe zeyttung, wie es mit der schlacht zwüschen dem Künig von Vngern, und dem Türckischen Keysser ergangen. Item, Wie der Künig von Hungern umb ist kommen. Item, Wie der Türck die statt Ofen erobert Vnnd wie Graff Christoffel Kriechisch Weyssenburg wider ingenommen hat. Item auch, Wie Ferdinandus das Küniglich schwert aus Behem empfangen hatt. Vff Symon und Jude abendt. Anno XVC.XXVI.”

Kis negyedrétű négy levél.

Ezen ujságlap azzal kezdi elbeszélését, hogy midőn Lajos király Mohács mezején táborozott, az ütközet napján Szulejmán hirnököt küldött hozzá; értesítette, hogy alattvalói elárulták, és felszólította, hogy [13várjon a következő napig, a mikor személyesen jő a magyar táborba és mindenekről fel fogja világosítani. Azonban a magyarok[1] kinyilatkoztatták, hogy ha a király az ütközetet elhalasztja, őt és a németeket mind felkonczolják.

A mohácsi csatába vonuló török sereg. Középen Szulejmán szultán.

Ekként kényszerítve látta magát az ütközetbe bocsátkozni. A magyarok és németek nagy erővel rohantak a törökökre, ezeket a szekérvárba szorították, majd innen is kiverték. Végre elértek egy a törökök által készített árokhoz, melyben mintegy 400 ágyú volt el helyezve. Ezekből háromszor egymásután adtak tüzet a magyarokra, kik közűl sokan elestek, a többi futásban keresett menekülést.[2]

A király szintén az utóbbiak között volt. Kisérői egy mocsáron vezették keresztül. De nehéz lova, a király súlyos fegyverzete által is nyomva, sülyedni kezdett, majd felágaskodva a királylyal együtt a mocsárba visszaesett. Itt találta meg egy „Ceterus” nevű magyar úr.[3] Ferdinánd főherczeg szent István templomában fényes gyász istentiszteletet tartatott.

A törökök szeptember 8-án vették be Budát. A német lakosokat bántatlanul hagyták. De a magyarokat, a hétéven alóli gyermekeket kivéve, mind levágatták.

A vár őrsége két rohamot vert vissza, és csak miután a szultán szabad elvonulást biztosított, nyitotta meg a kapukat.

A szultán a zsidókhoz kérdést intézett: vajjon Budán akarnak-e maradni, vagy vele menni? Mindnyájan Budán óhajtottak maradni. Mindazáltal a szultán az öregeket – többet negyedfélezernél – felkonczoltatta, a többieket fogságba hurczolta.

A szultán ezután a várat, a királyi palotát és istállókat felgyújtatta. Az értékes ingóságokat 1400 tevén és hajókon Konstantinápolyba szállíttatta.

A törökök végre mindannyian kivonultak; egy sem maradt az országban.

A magyar koronát „a vajda”, Szapolyay János ragadta magához, a ki úgy nyilatkozott, hogy a ki arra vágyódik, ám vegye el fegyver hatalmával. A királyné kezének elnyeréseért is tett lépéseket, és azzal fenyegetődzék, hogy ha tagadó választ kap, erőszakkal fogja őt magához ragadni. De Ferdinánd főherczeg ezt nem fogja tűrni, és már is kiindúlt, hogy őt Bécsbe hozza.

[14Az újságlap szerkesztője a sok gyászos hír mellett egy örvendetes eseményt is kivánt olvasóinak jelenteni. Minthogy pedig a való tények körében azt hiába kereste, nem habozott egy olyat költeni. A mit Nándorfehérvár visszaszerzéséről ir, elejétől végig költemény.

E szerint Frangepán Kristóf értesült volna, hogy a nándorfehérvári parancsnok rablókalandra kiindúlt, útját állotta és elfogta. Ez ajánlatot tett neki, hogy ha életét megkiméli, kezeibe juttatja Nándorfehérvárt. Frangepán elfogadta az ajánlatot. Ekkor a basa a magyar katonák egy részét török ruhába öltöztette, míg a másik résznek kezeit hátrakötötte; mire amazok ezeket, mintha foglyok volnának, maguk előtt hajtották. Igy elértek a vár alá, melynek kapuit gyanutlanul megnyitották előttük. Mire a bentalált törököket felkonczolták és a várat megszállották.

Ezen előadás világosan mutatja, mily ovatossággal kell az ily újságlapokat használni. Tartalmuknak túlnyomó része alaptalan, kósza hírekből áll. De sok igaz részletet[4] és jellemző vonásokat is tartalmaznak. És minden esetre érdekes látnunk, mikép értesült az eseményekről az egykorú közönség. Végre ezen újságlapok, mint bibliographiai ritkaságok is különös figyelmet érdemelnek.

---

[1] „Die Vngern und Hessyrer” (huszárok).

[2] Ehez azon naiv észrevételt csatolja, hogy a lőpor meg volt mérgezve!

[3] Kétségkivül a morva Csettricz királyi kamarással téveszti össze.

[4] Így például a mit az V. számú újságlap a budai zsidókról ír, bár mennyire valószínűtlennek látszik, megerősítést nyer Szulejmán hadjáratának török naplójából, melyben szeptember 22-re fel van jegyezve, hogy a budai zsidók száműzetnek és hajókra szállíttatnak. (Német forditása Hammernél. Geschichte des Osmanischen Reiches. II. 643. l.)

http://epa.oszk.hu/00000/00021/00001/0003-5.html

A HÓDOLTSÁG TÖRTÉNETE KÉPEKBEN

A két nép históriája régi török miniatúrákon

Török-magyar párviadal a mohácsi csata előtti időszakból.

A Kárpát-medence teljes területét felölelő magyar királyság a 15. században Európa stratégiailag egyik legjelentősebb államává vált. Ezt elsősorban az igazolja, hogy magyar koronáért olyan előkelő európai dinasztiák versengtek, mint a Luxemburgok, a Habsburgok és a Jagellók, akik mindannyian lehetőséget láttak abban, hogy Magyarországot megszerezzék, és egy jelentős új európai birodalom központjává tegyék.  Ezek a törekvések azonban egytől-egyig kudarcba fulladtak, az európai uralkodóházaknak ugyanis az oszmán dinasztiában  minden korábbinál jelentősebb vetélytársa támadt. Az oszmán törökök a Kis-Ázsiát lakó többi nép közül emelkedtek ki a 15. század során, miután államszervezetükön belül megerősítették a központi hatalmat. Bizánc elfoglalása után pedig végleg jelentős befolyást szereztek Délkelet-Európában.

Az oszmán-török, mint új muszlim nép, I. Lajos király uralkodása alatt, 1355 körül jelent meg a Balkán félszigeten. Miután ott megvetették a lábukat 1389 után a Tiszántúl, majd 1421 után már a Dunántúl területét is támadták. A déli határvidéken ezután kialakuló 190 éves határvédelmi harcok az iszlámot ismét közvetlen közelbe hozták. 1521 után a török hódítás már Dél-Magyarország területére is kiterjedt. A terület új birtokosai jelentős változtatásokat hajtottak végre ott: magyarokat telepített ki Anatóliába, Egyiptomba stb., valamint muszlimokat telepített be az elfoglalt területekre.
Az oszmán birodalom hadereje Nándorfehérvár (a mai Belgrád) 1521. évi elfoglalása után, néhány esztendő alatt összeroppantotta a magyar királyság határvédelmi rendszerét. A törökök számára megnyílt az út Európa felé. Magyarország, Horvátország, Erdély és Dalmácia védtelen maradt.  Így a magyarok 1526. évi mohácsi veresége – az előző évek logikus következményeként, minden valószínűség szerint – elkerülhetetlen volt. Az ország előbb elveszítette déli területeit, majd Mohácsnál uralkodóját és politikai-katonai vezető rétegét is. A szomszédos osztrák tartományokat kormányzó Ferdinánd, Habsburg főherceg kihasználva a kialakult helyzetet – elsősorban saját országa védelme érdekében – gyorsan Magyarország „megsegítésére” sietett. Magyarország ily módon a kor két legjelentősebb világbirodalmának hadszínterévé, ütközőpontjává vált.
Az oszmán törökök tulajdonképpen már a 15. század első felétől igyekeztek pozíciót szerezni Magyarországon, de kedvező eredményt csak 1526-ban Mohácsnál sikerült elérniük. A 80.000 fős törökkel szemben csak egy 26.000 fős szedett-vedett keresztény csapat nézett farkasszemet. A kétórás harc során a török tüzérség összeroppantotta a magyarokat.  A mohácsi csatamezőn a török ellen, a II. Lajos oldalán felsorakozó főurak, főpapok és szolgák, a királlyal együtt valamennyien ott vesztek, ennek következtében trónviszály és zűrzavar sújtotta az országot. (Részlet a „Magyarok és az iszlám” című könyvből.)
A két nép Hódoltság-kori történetéről számos török miniatúra is készült. A továbbiakban ezekből mutatunk be néhányat.

A mohácsi csata, középen Szulejmán szultán.

A magyar sereg a mohácsi csatában.

Buda elfoglalása.

A török had vonulási útja Szekszárd és Tolna környékén.

 (folyt. köv. insallah!)

AZ ISZLÁMRÓL KÉRDEZTÉK

Egyre többen (és egyre érdekesebb kérdésekkel) keresik fel a pte.academia.edu٭ weboldalamat, ahová szép lassan töltögetem fel a korábbi és az újabb munkáimat (kutatási eredmények, cikkek, könyvek). 

Meglepő, hogy hány országból a világ mely feléből érdeklődnek emberek az iszlám iránt. A mellékelt képen a statisztikának csak egy része látható, de így is feltűnő, hogy nem csak Európából, de a tengeren túlról is eljutottak már erre az oldalra. Mivel legtöbben az iszlámmal kapcsolatos kérdéseik nyomán navigálnak az oldalra, érdemes lenne talán elgondolkodni azon, hogy a magyar nyelvet kommunikáló muszlimoknak (a már meglévő fórumok mellett) talán kellene egy olyan (ismeretterjesztő, dáva) oldalt is készíteniük, ami az ilyen és hasonló kérdésekre, érdeklődésekre ad megbízható, korrekt válaszokat.

Nekem sajnos nincs már erre időm, energiám… de talán olvassa valaki ezeket a sorokat, aki (ha akar) még tehet valamit. Jómagam már megelégszem azzal, hogy van valami kis érdeklődés a munkáim iránt, hogy a különféle kereső programok erre az oldalra vezetik a kíváncsiskodókat. Tehát nem hiába dolgoztam, dolgozom évek óta. Az ismeretterjesztés, az ismeretterjesztő munka sajnos nem túl népszerű manapság, pedig - szerintem sokkal, de sokkal hasznosabb, mint holmi fórumozgatás!

Mindezek után lássuk, hogy kik és mi után érdeklődtek:

A „muszlim eljegyzés”-ről november 4-én érdeklődött valaki Magyarországról. A „muszlim holdhónapok nevei”-ről november 6-án Macedóniából jött kérdés. Azt, hogy „mit jelent az abd (szolga) szó?” november 10-én kérdezte valaki Egyiptomból. Arról, hogy kik azok a „muszlim ferfiak akik nem akarnak elvenni europai noket” Angliából érkezett a kérdés. Azt, hogy mi a „zebúr” Romániából tudakolta valaki. De az egyik leghosszabb kérdés például az volt, hogy „biborban szuletett Konstantin muveben megemliti hogy Arpadnak 5 fia es 5 felnott kort megert unokaja volt, kik voltak a fiai” – Szlovákiából jött, november 25-én. A „törökök nyomai magyarországon” vagy a „kutatási terv iszlám nők” továbbá az kérdés, hogy kik voltak a „csillagászatal foglalkozó népek” Magyarországról érkezett.

Ezek persze csak a legutóbbi hónap érdeklődését, kérdéseit jelző információk, de talán érdemes ezen is elgondolkodni, ezt is kielemezni…

Könyveim az említett weboldalon:

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Books/821967/Magyarok_es_az_iszlam

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Books/777509/ISZLAM_KISLEXIKON

Cikkek, tanulmányok:

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Papers/1132742/Bevezetes_az_iszlam_gondolkodas_vilagaba

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Papers/1112823/Az_iszlam_nyomai_Magyarorszagon

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Papers/1124960/MUSZLIM_TUDOSOK_-_TUDOS_MUSZLIMOK

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Papers/1136006/Az_europai_muszlimok_haborus_tragediai

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Papers/1126003/EGY_KIS_TEATORTENELEM

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Papers/1113803/Iszlam_tanulmanyok

http://pte.academia.edu/EbubekirFerenci/Papers/1164017/Muszlim_forrasok_a_magyarok_oseirol_1._

______________________________________________

   ٭A Pécsi Tudományegyetem, a PTE jóvoltából (amelynek "Alumnusa" = volt diákja lehetek) lassan Európa- (és talán világszerte) ismertté válnak/válhatnak az iszlám történelemmel foglalkozó munkáim!

Székely Ábrahám, az első török könyvnyomdász

Rákóczi fejedelem tolmácsa is volt

A magyarok, a magyarság nyomait kutatva sok érdekességgel találkozhat az ember Törökország szerte. A két nép története ezernyi apróbb-nagyobb szállal kötődik egymáshoz. Ezek kibogozgatását némileg megnehezíti, hogy jó néhány évtizede még más betűkészletet használtak errefelé és csak a két világháború közötti időszakban tértek át a latin betűs abc-re. A régi írásjeleket, a megfakult könyvek lapjain rejtőző sorokat ma már csak kevesek tudják olvasni, megérteni. Azok a szerencsések, akik viszont rendelkeznek ezzel a tudással, sok új ismerettel gazdagodhatnak és gazdagíthatnak másokat is.

Épp ilyen régi írásokat szemlélgettem egy napon, az isztambuli nagy bazár, a Kapali Csarszi (Kapalı Çarşı) melletti könyvpiacon (Sahaflar), amikor a kötetből felnézve, furcsa kis szobor tűnt fel előttem. A könyvesbódékkal, könyves sátrakkal körülvett kis téren egy turbános fej, szakállas arc meredt rám. Szívem rögtön nagyokat dobbant, amikor elolvastam a feliratot a mellszobor talapzatán. Az emlékmű ugyanis nem mást, mint az első törökországi nyomda megalapítóját, az erdélyi, székelyföldi születésű Ibrahim (magyarul Ábrahám) Müteferrikát (ابراهیم متفرقه) ábrázolta.

A  nyomdaalapító mellszobra.

Hogy ki is volt ez a székely legény, aki életének nagy része, itt Törökországban könyvek készítésével telt el? A mai Magyarországon valószínűleg csak kevesen tudják. Pedig megérdemelné ez az ember, hogy neve a lexikonokba, sőt a tankönyvekbe is bekerüljön és ott kiemelt helyen szerepeljen. Ibrahim Müteferrika olyan kiváló magyar férfiú volt, aki hazájától távol kerülve nagy hírnevet, megbecsülést szerzett munkásságával a magyar nemzetnek. Szakemberek szerint a 18. században nyomtatott könyveinek mai értéke vetekszik az ugyanolyan súlyú arany árával.

Az általa alapított isztambuli nyomdából közel kétévi kemény előkészületi munka után, 1729 elején kerültek ki az első, saját maga által „gyártott” kötetek. Az első mű egy arab-török szótár volt, amit hamarosan több más sikeres kiadvány is követett. Ibrahim Müteferrika nemcsak az arab betűs oszmán-török nyelvű könyvnyomtatás megalapítója volt, hanem az első jól képzett törökországi tipográfus is, hiszen megtanulta és munkája során sikerrel alkalmazta a fa- és a rézmetszés tudományát is. Ezt főleg azok tudják értékelni, akik kezükben tartottak már hasonló, ám (valószínűleg) sokkal könnyebben készült, régi latin betűs fóliánsokat.

Müteferrika egyik nevezetes  munkája...

A fennmaradt írásos emlékekből úgy tudjuk, hogy a kis Ábrahám 1674-ben született valahol Székelyföldön, majd onnan a korabeli magyar kultúra erdélyi központjába, Kolozsvárra került. Sem eredeti magyar nevét, sem azt, hogy kik voltak a szülei, nem tudjuk. És az sem egyértelműen tisztázott, hogy kálvinista, vagy protestáns teológushallgató volt. Az viszont tény, hogy vallásilag képzett fiatalember volt, és miután részt vett a Thököly Imre-féle felkelésben, Törökországba emigrált, ahol áttért az iszlám hitre. Több európai nyelven is beszélt és csakhamar megtanult törökül is. Így 1716-ban már hivatalos személyként tolmácsolt az akkori Nándorfehérváron (a mai Belgrádban), a nagy számban ott gyülekező, és a császári megtorlás elől menekülő, kurucok számára. Később, amikor II. Rákóczi Ferenc társaival emigránsként Törökországba érkezett Ibrahim Müteferrika már, mint hivatalos tolmács segítette bujdosó honfitársait.

Az Ibrahim Müteferrikáról elnevezett utca táblája, Isztambul Fatih nevű városrészében.

Tulajdonképpen a diplomáciai szolgálat területén elért sikerei tették lehetővé, hogy a nyomdász mesterséggel is megpróbálkozzon. 1718-ban részt vett a pozsareváci békekötés tárgyalásain, majd 1720-1721-ben az akkori szultán, III. Ahmed diplomáciai küldöttségének tagjaként hosszabb időt töltött Franciaországban. Onnan hazatérve Szaid Mehmeddel közösen hívták fel az uralkodó figyelmét, hogy az Oszmán Birodalomban is időszerű lenne egy olyan nyomda létrehozása, ahol a különféle tudományos műveket nagy példányszámban lehetne előállítani.

A nyomdász...

Az elképzelés megvalósítása nem ment simán, és később is voltak nehézségek a nyomda működtetése során. Így például saját maguknak kellett még a könyvek készítéséhez szükséges papírt is előállítaniuk. Amikor 1730-ban felkelés tört ki, és a szultánt is száműzték, a zavargások idejére be kellett szüntetni a nyomda működtetését. A korabeli feljegyzések szerint 1735 és 1740 között Ibrahim Müteferrika ismét csak kénytelen volt a szultáni udvarban szolgálatot vállalni. Igaz, akkor már – az ugyancsak Ibrahim nevű – fia helyettesítette őt a nyomdában.

A messziről indult nagy tudású mestert, akit kortársai munkája elismeréseként egyszerűen csak baszmadzsinak (nyomdásznak) neveztek, 1745-ben hirtelen ragadta el a halál. Élete utolsó éveiben még egy többnyelvű szótárhoz gyűjtött szócikkeket, de ezt a munkáját már nem tudta befejezni. Az általa alapított nyomdában fia dolgozott még néhány évig, de egy idő után – valamikor 1747 körül – be kellett fejeznie tevékenységét.

A mester, munka közben.

Ibrahim Müteferrika könyvnyomdájában többnyire a saját maga által írott vagy fordított, saját kezűleg nyomtatott és saját maga által metszett képekkel készültek a könyvek. 1729 és 1745 között tizenhét mű, huszonhárom kötetben, tizenkétezerötszáz oldalnyi terjedelemben földrajzi, csillagászati térképek, atlaszok, természettudományos, hadászati, nyelvtani és egyéb tudományos kiadványok láttak napvilágot az ő keze nyomán.

A kezdetben ezer-ezerötszáz, majd később ötszáz körüli példányban megjelenő művek ma már rendkívül jelentős könyvészeti ritkaságnak számítanak. Az egyetemes művelődéstörténet, mint török ősnyomtatványokat tartja számon őket. Ugyanakkor a magyar nyomdászok is büszkék lehetnek, lehetnének erre a teljesítményre, hiszen, aki létrehozta ezeket a mára már igen értékesnek számító köteteket, az magyar származású ember, illetve nyomdász volt.

Müteferrika és az oszmán-török nyomdászat

Új hazájában, ahol hamvai nyugszanak, nem is feledkeztek meg róla. A törökországi könyvnyomtatás kétszázötvenedik évfordulójára rendezett tanácskozás például az ő méltatásával kezdődött. Munkái illetve egy másik egészalakos szobra, ma is megtekinthető az isztambuli Nyomdatörténeti Múzeumban, egy harmadik szobra pedig a fővárosban, Ankarában, a kormányzósági negyed egyik parkjában lett felállítva. Ibrahim Müteferrika emlékét őrzi az a török és angol nyelvű tábla is, amely az egykori szultáni palotához közel, az Ishak pasa utcában lévő nyomda falán, a bejárat mellett olvasható. Ezen kívül Isztambulban – a Fatih városrészben – egy szép hosszú utca is viseli az első törökországi könyvnyomdász, a magyar származású nyomdaalapító nevét.

A nevezetes művek listája.

A mai Törökországban megszámlálhatatlanul sok napi-, hetilap és folyóirat, valamint a több millió példányban megjelenő szebbnél szebb kötetek, és a nyomdák sokasága jelzi, hogy az egykor elvetett mag, jó talajba hullott. Akárcsak Magyarországon itt Törökországban is van évenként (a sok kisebb mellett) egy-egy nagy könyvszemle, könyvvásár. A 2006-os esztendő isztambuli könyvbemutatóján például Lázár István Veszta szűz című regényének, törökül „Vesta Rahibesi” címmel megjelent fordítását is kézbe vehették az olvasók. 2009-ben Jókai Mór „Kanlı Lâle” (magyarul eredetileg Fehér rózsa címmel megjelent) kötetét vásároltuk meg. De ismert itt, a több kiadásban „Kaz Çobanı Matyi” címmel megjelent Fazekas Mihály által írt, Ludas Matyi is.

© Ferenci D. Ebubekir*

Isztambul

Törökország

demirPRess

İstanbul