Fehér magyarok - fekete magyarok

A muszlim kabarokkal megerősödve

Eurázsiában csak két olyan síkság van, amely mindig bő terméssel jutalmazza meg az ember fáradtságos munkáját: az egyik Mezopotámia, a másik a Magyar Alföld, illetve a Kárpát-medence. Amíg azonban Mezopotámiában a mezőgazdálkodás csak öntözéssel lehetséges, addig a Kárpát-medence éghajlata öntözés nélkül is a legmegfelelőbb az emberi megtelepedésre. A környező területhez képest más éghajlati vidékek növényei is megteremnek itt, és jó termést hoznak. A Kárpát-medencében egymás mellett nő meg a déli származású búza és árpa, az amerikai meleg égövben kinemesített kukorica, a nedves és hideg égövhöz szokott rozs és burgonya, a Perzsia tájairól származó kajszi és az őszibarack, a közép-ázsiai dinnye, a szubtrópusi paprika és a belső-ázsiai szőlő. A Kárpát-medence síkságaival, hegyeivel és folyóival „tejjel-mézzel folyó Kánaán”, ahol a történelem folyamán soha éhínség nem volt.[1]
A Kazár Birodalomból távozó magyarság nyilvánvalóan ismerte, jól ismerhette ezt a területet, hiszen a korabeli krónikák beszámolnak arról, hogy lovas felderítő csapataik ennél távolabbra is eljutottak. Például 811-ben és a 834-836-os években megjelentek az Al-Duna vidékén,[2] majd 852-ben a Keleti Frank Birodalom területén portyáztak, 881-ben pedig, már Bécs alá értek.[3] De igen elgondolkodtató az a vélemény, amely szerint a Kárpát-medencébe településre több hullámban került sor, és a magyarság tömegeinek első nagy honfoglalása már a 670-es évek táján megtörtént.[4] „Jöttek a fehér magyarok és a szlávok földjét örökölték, miután elkergették a frankokat, akik azelőtt a szlávok földjét foglalták el… azután jöttek a besenyők és a fekete magyarok…” - olvashatjuk az 1100-ban keletkezett orosz Nesztor-krónikában.[5] A betelepülés befejezésére valószínűleg 895-ben (más források szerint 986-ban) került sor. A mai Magyarországon ez utóbbit tartják a honfoglalás dátumának![6]
Az új terület elfoglalását, birtokbavételét az tette lehetővé, hogy a magyarok a muszlim kabarok csatlakozása révén megerősödve, a kelet-európai szteppe-övezet legnagyobb, és alighanem a legjobban szervezett katonai erejével rendelkeztek. A keleti forrásokból tudjuk, hogy a magyar seregben számos muszlim harcos is volt. Nagyhírű régész professzorunk, László Gyula pedig azt írja: A hadseregben elöl álltak a csatlakozott vagy legyőzött népek,[7]…vagyis a muszlimok. A különféle katonai akciókban, és a honfoglalásban is részt vevő, iszlám vallású kabarokat a hazai történetírók általában csak úgy „mellékesen” szokták megemlíteni. Holott, ha alaposabban szemügyre vesszük ezt a kérdést, meg kell állapítanunk, hogy szerepük az új haza elfoglalásában, majd azt követően az új állam megteremtésében, területi épségének biztosításában igen jelentős volt. Más megfogalmazásban: a honfoglalásban, az Árpád-korban, majd az azt követő időszakban az iszlám vallást követői is jelen voltak, mint katonák; illetve „a muszlim kálizok és iszmailiták nem jelentéktelen szerepet játszottak az ország kereskedelmi életében, a Levantéval való kapcsolat tartásában.[8]
„A magyarokkal együtt, mint tudjuk, a kozároktól elszakadt kabarok is beköltöztek. E kabarokról Konstantin Porphyrogenitus császár írja, hogy igen vitézek, csatában elől járnak, s hogy nyelvökre nézve különböznek a magyaroktól. Tudósaink törököknek tartják őket, s azt vélik, hogy a mai palóczok, a kik a Bikk-, Mátra- és a Karancs-hegységet a környékbeli síksággal lakják, s több régi sajátságot őriztek meg hegyeik között, tőlük származnak.”[9]
Bíborbanszületett Konstantin császár „De administrando imperio” című műve 40. fejezetében pontosan leírja a magyar törzsek neveit. E szerint az Árpád vezette vezértörzs a Megyer volt, míg a többi: Nyék, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi. (A Kürt és Gyarmat összevonása ideiglenes és katonai célú lehetett). Ugyancsak Konstantin „nyolcadik” törzsnek a kabarokat (kavarokat) említi munkája 39. fejezetében, kiegészítve azzal, hogy a kabarok további három csoportra oszlanak (ezek talán a következők voltak: Varsány, Tárkony vagy Káliz és Székely).[10] A magyar törzsek elnevezése máig tovább él az egyes helynevekben, mint például: Kápolnásnyék, Bélmegyer, Tiszakürt, Füzesgyarmat, Gyöngyöstarján, Budajenő, Szamoskér, Dunakeszi stb.

Jegyzetek:

[1] http://www.istvandr.kiszely.hu/
[2] Harmatta János: A Volgától a Dunáig. A honfoglaló magyarság történeti útja. Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 2000. december 13-i közgyűlésén. (A Volgától a Dunáig.htm)

[3] Kiszely István dr. im.
[4] László Gyula: Múltunkról utódainknak. Püski Kiadó Bp., 1999.
[5] Kiszely István dr. im.
[6] Vannak vélemények, melyek szerint a „honfoglalás” szervezett és tudatos katonai tevékenység volt.
[7] László Gyula im. 122. old.
[8] Utunk Keletről a mai hazába. (Forrás: www.mfa.gov.hu/Hungary/sajto7.htm)
[9] Itt is és később is igyekeztünk meghagyni az eredeti helyesírást, nyelvezetet. (Szalay– Baróti im. Köz- és műveltségi állapotok az Árpád-házi királyok idejében.)
[10] Kiszely István dr. im.