Kossuth és az iszlám

Pár éve olvastam egy felmérést, amely szerint Kossuth Lajos az a személy, akiről a legtöbb utcát, teret neveztek el a magyarok. Nemcsak a csonka Magyarország, de az egész Kárpát-medence területén… Kossuthot mindenki tiszteli, szereti. Azon a listán például Széchenyi csak második, Bem pedig csak harmadik. Kossuth és Széchenyi vitáiról szinte mindenki halott már valamit, Kossuth és Bem viszonyáról – főként az emigrációban – már valamivel kevesebbet tudunk. Széchenyiről pedig azt is tudjuk, hogy mind ő maga, mind a családja más tagjai kapcsolatba kerültek az iszlám világgal, a muszlimokkal. Bem József pedig – sok más Törökországba menekült társával együtt - felvette az iszlám vallást. Ezzel szemben Kossuth egy egészen más utat választott.

Az osztrák gyarmatosítás - a Habsburgok - elleni, vesztes szabadságharcokban sikertelenül küzdők vezéralakjait Törökországban mindig befogadták. Így talált menedékre Törökországban Thököly Imre és Zrínyi Ilona, majd II. Rákóczi Ferenc, majd később pedig Kossuth Lajos, illetve Bem József, Guyon Richárd és Kmetty György tábornok is. Az utóbbiak mind áttértek az iszlám hitre.

A Törökországban muszlimmá lett magyar szabadságharcosok (Bem, Guyon és Kmetty) döntésének pontos hátteréről még mindig nem tudunk eleget. Arról viszont biztos tudomásunk van, hogy Kossuth és környezete kifejezetten nem örült ennek a döntésnek. Figyelemre méltó az a körülmény, amit például Orbán Balázs említ, a „Külföldi életemből” című, Kolozsváron, 1881 decemberében, az Ellenzék nevű lapban megjelent írásában. E szerint Kossuth Kütahya-i szállásán maga a szerző látta, hogy volt ott „…több vaskos magyar biblia, melyekkel angol misszionáriusok áraszták el menekültjeinket…” (Ebből mindenesetre nyilvánvaló, hogy a 19. második felében [illetve Abdülmecid szultán uralkodásának idején] az iszlám világ központjának, a kalifátus székhelyének számító Törökországban a katolikus egyház komoly misszionáriusi tevékenységet folytatott. Erre egyébként más, bizonyítékok is vannak.)
Kossuth és közvetlen környezete nem vette jónéven, hogy az emigránsok közül egyre többen foglalkoztam az áttérés gondolatával. Kinizsi István: A „sánta huszár” naplója (Történelmi emlékek az 1848-1849-es magyar szabadságharc katonáinak emigrációs életéből - II. kiadás, IMPRESS, Marosvásárhely, 1999.) című munkájában ezzel kapcsolatosan a következőket írja: „Kossuth határozottan ellene volt az iszlámra térésnek, s kinyilatkoztatta, hogy inkább halni kész. Ellenben Bem, Kmetty, Guyon és Stein tábornokok, Divicsek, Baróthy, Weppler, Kiss Józsi, Tűköry, Derecskei s többen a tisztek közül, az altisztek és a legénység egy részével, a lengyelekkel együtt (olaszra egyre sem emlékszem), mintegy háromszázan, Zia pasa előtt kijelentették, hogy muzulmánokká akarnak lenni, s kapott ezek mindegyike egy szép vörös sipkát (fez), egy csibukot, s ami a legfőbb volt: rangjához illő szállást és fizetést.”
Végül is az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Törökországba emigrált szabadságharcosok közül összesen 4 tábornok (Bem, Guyon, Kmety, Stein), 4 ezredes, 10 őrnagy, 5 honvédorvos, 27 százados, 26 fő- és alhadnagy, 250 honvéd és 8 polgári személy vette fel az iszlám vallást. A lengyelek közül 102, az olaszok közül 41 és a németek közül 63 személy követte példájukat. Kossuth Lajos sem értett egyet áttérésükkel és azzal sem, hogy töröknél katonai szolgálatot vállaltak. A volt honvédorvosok közül először csak három (Gaál Gusztáv – Veli bey, Robay János – Ahmed pasa, Schneider Antal – Husszein bey), később még kettő (Hammerschmidt Károly – Abdullah effendi, Mustárdy János – Juszuf effendi) lépett 1849 őszén be a török hadseregbe. Tevékenységük a magyar–török orvosi kapcsolatok ma még alig ismert területe, pedig fényes pályát futottak be, jelentős szerepet játszottak a török katona-egészségügy fejlesztésében. A török hatóságok az orvosok működését nem kötötték az iszlám vallás felvételéhez. Az egykori honvédorvosok szabadon döntöttek arról, hogy az iszlám vallást kívánják követni.
Bem József vallásosságáról egyebek mellett „Fiala János 1848-49-i honvéd alezredes emlékiratai az emigrációból” című munkából tájékozódhatunk, aki azt írja: …Az a tapintat, amelyet Bem mindenkor tanúsított a Próféta vallása iránt, köztudottá lett s nagyban hozzájárult nevének, nimbuszának a török közvélemény előtti megerősödéséhez. Bem, például szigorúan betartotta a böjtöt, ramadánkor napkeltétől napnyugtáig sem nem evett, sem nem ivott. Menekült társai közül többen is győzködték, hogy a kitartó böjtölésnek esetleges rossz következményei lehetnek, de Bem megnyugtatta őket: „Az én házamban a magam személyén kívül senkit sem kényszerítek a böjt megtartására.” Büszke természetéből mindenfajta képmutatás hiányzott. Állhatatos maradt elhatározásaiban, és időről-időre megjelent valamelyik mecsetben, dzsámiban, hogy ott a többiekkel együtt imádkozzon. Élete végéig mélységes szeretetet, megbecsülést vívott ki a maga számára a muszlimok társadalmában. Halála után a sejkek egész sora fohászkodott érte Allahhoz. Neve az egész Keleten ismertté vált. A sivatagban nem létezik olyan törzs, amelyik nem a legnagyobb tisztelettel emlegetné Murad pasa nevét. Tetteiről legendák egész sorozata kering a muszlim világban és állítólag „Magyar vezír”-nek is emlegették.
Kossuth Lajos az iszlám világban nem vívott ki magának ehhez hasonló elismerést, bár Törökországban emlékét ma is ápolják. Kütahyában a Kossuth Házban múzeumot rendeztek be. (Felső képünk) Arról valószínűleg már kevesebben tudnak - mind Törökországban, mind Magyarországon -, hogy Kossuth Amerikában belépett a szabadkőművesek közé. A belépési szándékát saját keze írásával vetette papírra. A mellékelt (alsó) képen ez az irat látható!

Kossuth tehát egy egészem más, sajátos utat választott magának. Nem kívánt azon az úton haladni, amelyen Bem József, Guyon Richárd, Kmetty György, vagy amellyel Széchenyi István „kacérkodott”.